udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Névmutató: Ercsei György

2001. augusztus 29.

Aug. 19-én Marossárpatak polgárai az államalapító István királyra emlékeztek. Az emlékezés ünnepi istentisztelettel kezdődött. A kultúrotthonban Marton Emma kultúrigazgató tartott beszédet. Berekméri Edmond tanító István király országalapító munkáját, a keresztény hitre való térítés fontosságát méltatta. Ez alkalommal első ízben került sor Marossárpatak díszpolgárainak avatására, amelyet Ercsei György, a község polgármestere jelentett be. Díszpolgári címet kaptak: Adorjáni Károly tanító (post mortem), Szántó István nyugalmazott tanító, dr. Gáll István nyugalmazott körorvos. /Gálfi Tibor, Marossárpatak: Ünnepség és díszpolgáravató. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 29./

2004. június 8.

Maros megyében 29 megválasztott polgármestere van az RMDSZ-nek az első forduló után, 17 jelöltje pedig a második fordulót várja. Ez növekvő tendenciát mutat 2000-hez képest, akkor 24 jelölt szerzett mandátumot az első fordulóban, öt pedig a másodikban. Sipos József Ádámoson, Osváth Csaba Ákosfalván, Balogh István Csíkfalván, Tar András Erdőszentgyörgyön, Veres Gergely Domokos Havadon, Simon István Kerelőszentpálon, Dósa Sándor Kibéden, Nagy Márton Koronkán, Ballai György Magyarbükkösön, Kocsis Albert Magyarón, Zsigmond Vencel Makfalván, Ercsei György Marossárpatakon, Vízi József Marosszentgyörgyön, Ördög Ferenc Marosvécsen, Varró Levente Mezőbodonban, Dávid Gyula Mezőmadarason, Bartha Mihály Mezőpaniton, Jánosi Ferenc Nagyernyén, Ferenczi György Nyárádkarácsonfalván, Kacsó Antal Nyárádmagyaróson, Gál Lajos Nyárádremetén, Dászkel László Nyárádszeredában, Madaras Árpád Sóváradon, Majlát Károly Székelyberén, Orbán Sándor Székelyhodoson, Szőcs Lajos Székelyvéckén, Péter Ferenc Szovátán, Vígh József Vámosgálfalván nyert az RMDSZ színeiben. /Még 17 RMDSZ-es polgármesterjelölt versenyben. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 8./

2007. július 3.

Marossárpatakon nagyobb munkálatokra csak pályázati alapokból lenne lehetőség, a helyi költségvetésből szinte semmire sem futja, szögezte le Ercsei György polgármester. Új kultúrotthon építését tervezik, amely az erdélyi fejedelmek mellszobrainak helyet adó park mögötti téren kapna helyet. Marossárpatak faluban megvan az építkezési engedély a víz bevezetésére. Egyelőre csak utcai és biztonsági csapokat szerelnének fel. Rövidesen elkezdik a település régi tárgyainak az összegyűjtését falumúzeum létrehozása céljából. Még csak terv szintjén, de készül Marossárpatak falumonográfiája is. A település történetét 1943-ig megírta néhai Adorjáni Károly tanító. Most az azóta bekövetkezett eseményeket kell megírni. A Marossárpataki Újság hét éve jelenik meg rendszeresen, 160-200-as példányszámban. Egyszemélyes vállalkozás, az újságot írja, szerkeszti, tördeli, nyomtatja, sokszorosítja és kézbesíti Berekméri Edmond pedagógus. Az újságot a Marossárpatakért Egyesület adja ki. Marossárpatakon egy udvaron három épületben működik a Szent Erzsébet Alapítvány gyermekotthona, ahol a gyámhatóság által kihelyezett azon kiskorúakról gondoskodnak, akikről szüleik lemondtak. Pál atya kezdeményezésére négy éve indult be a tevékenység, kezdetben hat gyerekkel, mára közel húsz kiskorú talált itt otthonra. /Marossárpataki vendégoldal. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 3./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék